Rico, Eugenia: Gyertyaszentelő éjszakája

Szerző: Rico, Eugenia (1972-) | Felolvassa: Ambrus Attila József | Eredeti cím: La Noche de la Candelaria | Fordította: Pávai Patak Márta (1960-) | Magyar megjelenés: Nagyvilág, 47 évf., 2002/január, 64-67. o. | Szöveg a Weben: www.inaplo.hu | A felvétel készült: 2014. október 22. | Játékidő: 00:14:06 | Bitráta: 192 kbps / 44 kHz / mono | Youtube: Megnézem | Youtube: Ambrusa alkotói stúdiója | Anchor: Meghallgatom | Spotify: Követem| Letöltés: .mp3 (19.3 Mb) vagy .mp4 (436.0 Mb)

1940. október 31-én éjfélkor Evilio Cárdenas María de la Candelaria átható illatára ébredt. Mint akinek kést döftek az ágyékába, a vágy visszakényszerítette a csatakos lepedőre, aztán végleg kiűzte a szobából. A hold sem könyörült meg rajta odakint az udvaron. Kiment az utcára, begombolta a sliccét, és eligazgatta a haját. De nem fölfelé, a kerti úton indult el, mint máskor, ahhoz a templom mögötti házhoz. Akkor éjjel nem ment oda újból könyörögni, kővel hajigálni az ablakát, dörömbölni az ajtaján, mint az utóbbi három éjszakán. Akkor éjjel lefelé, a Damián háza felé vette útját…

 

Rico, Eugenia: Szomorú szeretők

Szerző: Rico, Eugenia (1972-) | Cím: Szomorú szeretők | Előadja: Ambrus Attila József (1967-) |
Eredeti cím: Los amantes tristes | Eredeti megjelenés: Planeta, Barcelona, 2000 | Fordította: Pávai Patak Márta | Magyar megjelenés: Ulpius-ház, Bp., 2001, 159 o.
ISBN: 963-934-814-7 | A felvétel készült: 2014. október 16. | Játékidő: 02:15:02 (135 perc) | Bitráta: 192 kbps / 44 kHz / stereo
Megjegyzés: A hangoskönyv a “Látássérült Emberek Megsegítésére” c. projekt keretében készült. Kereskedelmi forgalomba nem hozható!
Youtube: Meghallgatom | Youtube: Ambrusa alkotói stúdiója | Letöltés: .zip (192.0 Mb)

A Szomorú szeretők varázslatos hangulatú történet Párizsból, a szerelem városából. Antonio és Jean Charles barátsága tökéletes volt egészen Ofélie megjelenéséig. A lány a szerelemben hitt, Jean Charles a barátságban, Antonio mindkettőben. „Vagy legyűröd az életet, vagy az élet gyűr le téged” — mondta Ofélie azon a napon, amikor megismerte Antoniót. Csakhogy semmi sem ennyire egyszerű, és a bonyolult érzelmek belekergetik e történet szereplőit a nagy szerelmekkel, apró árulásokkal teli útvesztőbe. „Elmentem hozzá egy délután, mikor tudtam, hogy nem vagy otthon. Már egy ideje nálam laktál akkor, mégis majdnem visszatáncoltam, mikor megláttam ott a dolgaidat. Ő ajtót nyitott, nem szólt semmit, csak a kezét nyújtotta, ujjaink olyan hévvel értek egymáshoz, mintha már régen összetartoznának. A falnak kellett támaszkodnom, mert kiszaladt belőlem minden erő, alig kaptam levegőt. Odahajoltam az arcához. Egy pillanatra súroltuk egymás testét, én úgy éreztem, elolvadok, mint a tűzbe mártott fém. Erre ő kiegyenesedett, és lekevert egy irtózatosan nagy pofont, egyetlenegyet. Aztán odalökött az ajtóhoz, bocsánatot kért és arcom csókolt, de csak tuszkolt kifelé, egyre kijjebb.” „Testem rég elfelejtette a feleségemet, amikor meglepett azzal, hogy újra nőre vágyott.&#148 — Nyolcvanan túl, az ilyen pasik, mint amilyen én vagyok, könnyen isteni jelzésnek vagy figyelmeztetésnek veszik az ilyen jelenségeket, de én nem éreztem tehernek, és angyali üzenetnek sem, mert a feleségem halála után messze elkerültek a földre szállt angyalok, nem találtam magamban akkora hajlandóságot, hogy szép szavakkal, nyájas képet és sóvárgó tekintetet mutatva, legalább egy-egy éjszakára befogjam és megszelídítsem őket. Olyanok ők, mint a szelídséget mutató galambok, körülöttünk röpködnek egész életünkben, és mi kedvünkre kezünkből etetjük őket. Álmomban egyszer egy szőke nő megkérte a kezem. Mindkettőt gondolkodás nélkül odaadtam volna, de tudtam, hogy ez csak álom, hiszen szokásainkat és az idősek tanácsát követve, már harmincadik évem előtt megnősültem. Életem úgy alakult, hogy ősi mesterségükért nőknek eddig még nem kellett fizetnem.