Mindenkinek van hangja! Olvass fel Te is!

Önkéntes felolvasások weblapja. Csatlakozz!

Posts Tagged ‘skorpio’

Arany János: A walesi bárdok (1857)

Posted by ambrusa - 2012. december 23.

Szerző: Arany János (1817-1882) | Előadja: Skorpio
Megjelent: Verstár’98. Arcanum, Budapest, 1998
A szöveg elérhető a MEK-en: Mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185305.htm#55
A felvétel készült: 2012 | Játékidő: 00:06:34 | Bitráta: 192 kbps / 44 kHz / stereo

E mű, Arany János egyik talán legismertebb, leghíresebb alkotása. Keletkezésének különös történelmi háttere volt. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kegyetlen leverése után következett hazánkban a Bach-korszak. Az ország vérben állt, a nép rettegett a megtorlástól és gyűlölte az osztrákokat. Nem bocsátotta meg Ferenc Józsefnek az aradi tizenhármat. 1857-ben az ifjú osztrák császár első ízben jött Magyarországra, és az ország legnagyobb költőjét, Arany Jánost kérték fel, hogy írjon egy dicsőítő verset az uralkodóhoz. A költőben még élt barátja, Petőfi Sándor emléke, aki a hazáért halt hősi halált, így visszautasította a felkérést.

A walesi bárdok jellegzetes ballada. A történet kettős tragédiával ér véget: a vértanúhalált halt bárdok tragédiája és a bűnhődő királyé. Így talán jobban illett a balladák komor hangulatához. Sok párbeszéd szerepel a műben, ezáltal töredékessé válik, ami fokozza a drámai hatást. A sok élőszavas beszéd drámaivá teszi (akárcsak egy színházi dráma), a ballada líraiságát a kavargó érzelmek adják.

Legfontosabb költői eszköze a fokozás, a különböző részek között az ismétlődő szavak növelik a feszültséget a művön belül. Arany e művét ugyanabban a versformában írta, mint Vörösmarty a Szózatot. A versszakok két három- és két négylábas sorból állnak, ahol a jambus verslábak spondeusokkal váltakoznak. Ez egy bizonyos lüktetést és darabosságot kölcsönöz a balladának, amitől még jobban érezhetővé válik a drámai hatás. Csak a páros sorok rímelnek, viszont sok belső rímet is találunk: „Körötte csend, amerre ment…” Egy másik pontján a műnek a szórendet cseréli fel.

Reklámok

Posted in klasszikus, szépirodalom | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Shakespeare, William: szonettek (részletek)

Posted by ambrusa - 2012. december 22.

Szerző: Shakespeare, William (1564?-1616) | Fordító: Szabó Lőrinc (1900-1957)
Előadja: Skorpio | A felvétel készült: 2012
Megjelent: William Shakespeare: Szonettek. Szukits, Szeged, 1993
A szöveg elérhető a MEK-en: Mek.oszk.hu/00400/00494/00494.htm
Játékidő: 00:06:54 | Bitráta: 128 kbps / 44 kHz / stereo
Megjegyzés: A felvételen a LII, LIII, LXXV, LXII, LXIII, LXXIV és LXXXVII szonettek hallhatóak.

A shakespeare-i szonett a petrarcai szonetthez hasonlóan 14 sorból áll. Az első 12 sor egyben van, és az utolsó 2 sor van külön úgynevezett strófatagolás nélküli változat (az utolsó 2 sort beljebb írják). Az első 12 sor részletesen kifejt egy gondolatot, s ezt az utolsó 2 sor összefoglalja. Uralkodó sorfajta: hangsúlyos, jambikus lejtésű, 10 vagy 11 szótag van egy sorban. Rímképlete: abab — cdcd — efef — gg. Shakespeare 154 szonettet írt. (Wikipédia)

Posted in klasszikus, szépirodalom | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Ady Endre: Vallomás

Posted by ambrusa - 2012. december 18.

Szerző: Ady Endre (1877-1919) | Előadja: Skorpio
Megjelent: József Láng – Pál Schweitzer (szerk.): Ady Endre összes versei. Szépirodalmi, Budapest, 1967, 995-996. o.
A vers elérhető a MEK-en: Mek.niif.hu/00500/00588/html/vers1203.htm
A vers keletkezése: Debrecen, 1899 | A felvétel készült: 2012
Játékidő: 00:02:31 | Bitráta: 128 kbps / 44 kHz / stereo

Te, akinek annyi szived van, / Ahányat lelked megteremt, / Aki színes kaméleonként / Varázsolsz multat és jelent, / Kinek a szín fényes világod, / Melyet lánglelked áthevít – / Ki tudnád-e vajon nevetni / Egy bús poéta könnyeit?… // Ki tudnád-e vajon nevetni, / Mert úgy imád, mert úgy szeret, / Ahogy nem a színpadon szoktak, / Vagy az életben – emberek; / Hogy szép lelked teremtő lángját / Úgy nem áhítja senki más; / Hogy szerelmét el nem rabolná / Sem távolság, sem megszokás. // Te, aki már ezer élet közt / Osztottad szét a lelkedet, / Elképzeled, hogy egy egész szív / Mást nem, csak tégedet szeret. / Hogy azt, ki a festett világban / Elvesztette önnönmagát – / Egy bús poéta úgy imádja, / Mint az igazság angyalát… // Elhiszed-e egy ismeretlen, / Álmot szövő költő szavát? / Elolvasod szivéből vérző, / Szerelmes, bánatos dalát? / Meg fogod-e szived kérdezni, / Vajon szeretni tud-e még, / Vagy trubadurod megsajnálni / Lelkednek kegy gyanánt elég?… // Szivem szorul a félelemtől / S megrendül a kétség alatt, / Hogy szeretni csak szinpadon tudsz / S magadnak élned nem szabad. / Hogy szíved e rajongó álmon / Csak gúnyolódik, csak nevet… / – Még nem érzéd szivem szerelmét, / Már itt a vég… Isten veled!…

Posted in klasszikus, szépirodalom | Címkézve: , , | Leave a Comment »