Posted by ambrusa - 2012. december 18.
Szerző:
Ady Endre (1877-1919) | Előadja:
Skorpio
Megjelent: József Láng Pál Schweitzer (szerk.): Ady Endre összes versei. Szépirodalmi, Budapest, 1967, 995-996. o.
A vers elérhető a MEK-en:
Mek.niif.hu/00500/00588/html/vers1203.htm
A vers keletkezése: Debrecen, 1899 | A felvétel készült: 2012
Játékidő: 00:02:31 | Bitráta: 128 kbps / 44 kHz / stereo
Te, akinek annyi szived van, / Ahányat lelked megteremt, / Aki színes kaméleonként / Varázsolsz multat és jelent, / Kinek a szín fényes világod, / Melyet lánglelked áthevít / Ki tudnád-e vajon nevetni / Egy bús poéta könnyeit?… // Ki tudnád-e vajon nevetni, / Mert úgy imád, mert úgy szeret, / Ahogy nem a színpadon szoktak, / Vagy az életben emberek; / Hogy szép lelked teremtő lángját / Úgy nem áhítja senki más; / Hogy szerelmét el nem rabolná / Sem távolság, sem megszokás. // Te, aki már ezer élet közt / Osztottad szét a lelkedet, / Elképzeled, hogy egy egész szív / Mást nem, csak tégedet szeret. / Hogy azt, ki a festett világban / Elvesztette önnönmagát / Egy bús poéta úgy imádja, / Mint az igazság angyalát… // Elhiszed-e egy ismeretlen, / Álmot szövő költő szavát? / Elolvasod szivéből vérző, / Szerelmes, bánatos dalát? / Meg fogod-e szived kérdezni, / Vajon szeretni tud-e még, / Vagy trubadurod megsajnálni / Lelkednek kegy gyanánt elég?… // Szivem szorul a félelemtől / S megrendül a kétség alatt, / Hogy szeretni csak szinpadon tudsz / S magadnak élned nem szabad. / Hogy szíved e rajongó álmon / Csak gúnyolódik, csak nevet… / Még nem érzéd szivem szerelmét, / Már itt a vég… Isten veled!…