A PTE Támogató Szolgálat munkatársaival szoros munkakapcsolatunk van, mert a speciális igényű hallgatókat támogatjuk azzal, hogy könyveket, cikkeket szkennelünk és karakterfelismertetünk, hogy a számítógéppel felolvastathassák maguknak a szövegeket. 1 éve reggel, amikor munkába mentem egy kis vers várt az asztalomon egy kis karácsonyfadísszel. Tompos Lilla írta a verset, akit személyesen nem ismerek ugyan, de vettem a bátorságot és a versből készítettem egy kis videót, amivel Boldog Karácsonyt Kívánok minden ismerősömnek. Fogadjátok szeretettel! — Neked-e szó mit jelent? / Áldás egy szent helyen? / Arra gondolsz mikor az égen / Ezernyi csillag ragyog, / Az összes emberi szív egyszerre DOBOG! // A karácsony képe egy csodálatos árny / Hisz már minden színpompában áll. / Angyalok már küldik az égi jelet / S minden emberhez elér e üzenet. // Igen. Az összes ember megkapja / Nincs olyan, aki visszautasítana! / A négy gyertya lángra lobban / S a szívünk megdobban. // Tudjuk, hogy ez az, / amit egész évben vártunk, / hogy legyen egy áldott és békés / Karácsonyunk!
Szerző: Gasperini, Brunella | Felolvassa: Ambrus Attila József | Megjelenés: Brunella Gasperini: Én és ők. Európa, Budapest, 2005 | Fordította: Szabolcsi Éva | Játékidő: 00:15:36 | Bitráta: 192 kbps / 44 kHz / mono | A felvétel készült: 2017. december 24. | Youtube: Megnézem | Youtube: Ambrusa alkotói stúdiója | Anchor: Meghallgatom | Spotify: Követem| Letöltés: .mp3 vagy .mp4 (38.0 Mb)
Veszekedéssel kezdtük, mint rendesen. Úgy rémlik, említettem már, hogy a feleségem meg én minden egyes parancsolt ünnepen veszekszünk. Hogyne veszekedtünk volna éppen karácsonykor? Rákezdtünk most is, alighogy a szemünket kinyitottuk. Meg ne kérdezzék, hogy miért: miértje tudomásom szerint nincsen soha…
Régtől fogva az a szokás, hogy a karácsonyi elbeszélésekben megfagyasztanak évente néhány szegény kisfiút és kisleányt. A jobbacska karácsonyi elbeszélés hőse, a kisfiú vagy a kislány, rendszerint valami nagy ház ablaka előtt áll, és az üvegen keresztül gyönyörködik a pazar szobákban tündöklő karácsonyfában, sok kellemetlenséget és keserűséget érez át, azután megfagy. Megértem a karácsonyi elbeszélések szerzőinek jó szándékát, noha hőseikkel szemben kissé kegyetlenek; tudom: csak azért ítélik fagyhalálra a szegény kisfiúkat és kislányokat, hogy emlékeztessék a gazdag gyermekeket: vannak ám szegények is. De én mégsem merem rászánni magam, hogy megfagyasszak akár egyetlen szegény kisfiút vagy kisleányt is, még ilyen – fölöttébb nemes – cél érdekében sem…
Benne voltunk az adventben szegyig, talán már a harmadik gyertya is égett a karcsú koszorún, amikor Juszti mamával elhatároztuk, pontosabban ő elhatározta, én meg hat évem minden öntudatával jelen voltam a döntésnél, megkóstoljuk az idei szilvalekvárt.
Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette…
Tegnap mérsékelt széllel a San Tommaso öbölből egész Punta Santa-ig vitorláztam és annak magasságában, mintegy négy tengeri mérföld távolságban álltam meg. Éjszaka 11 óra felé nyugovóra tértem, miután immár két napja és egy éjszakája nem volt érkezésem, hogy aludjam. Minthogy teljes szélcsend volt, a kormányos is pihenni akart egy keveset és a kormányrúdat átadta egy hajóinasnak…
Majd, ha elmúlik az ünnep, a karácsony, / S elalszik a gyertya a zöld fenyőágon… / Vajon… kialszik-e a fény a szemedben? / Ádventi nép! Vársz-e, élsz-e reményedben? / A Messiás eljött, de nem úgy mint várták, / Nem fogadták be Őt, tagadták, utálták, / Hiszen királyt vártak, hatalmi jelt, pálcát, / Megakarták mérni Isten igazságát, / És nem értették Isten Golgotáját… / És nem értették meg Isten Történelmét. / És nem értették meg Irgalmát, kegyelmét. // Azt, hogy az öröktől fogva élő Ige / Alázatosan jött le szolgálni ide. / S végigjárta minden lépését az útnak… / A próféciák is mind-mind ide futnak – / – De itt van kezdete már a másik útnak. / Később megértették, s szerte a világon, / Évente új várás indul, új karácsony. / Aztán… ahogy elmúlt a várásnak vége, / Indulunk ismét a köznapok elébe… / A Messiás eljön, de nem úgy, mint várják, / De aki megérti Isten Golgotáját, / Annak ádventje nem „karácsonyi ádvent.” / Mert tudja, visszajő onnan, ahová ment! / És amikor zsendül a fügefa virág: / A KEGYELEM betelt, s eljő az IGAZSÁG! / Ádventi nép! Ma már az örömhír csendül, / Emeld fel szemedet: a fügefa zsendül. / Vedd füledbe szavát, ígéretét zengőn; / Várd igaz ádventtel: eljön, eljön, eljön.
Szerző: Schäffer Erzsébet | Felolvassa: Ambrus Attila József | Játékidő: 00:07:43 | Bitráta: 192 kbps / 44 kHz / mono | A felvétel készült: 2020. december 15. | Megjelent: Schäffer Erzsébet: Pókfonálon (Történetek útközben sorozat) Sanoma, Budapest, 2012 | Youtube: Megnézem | Youtube: Ambrusa alkotói stúdiója | Anchor: Meghallgatom | Spotify: Követem | Letöltés: .mp3 (11.6 Mb) vagy .wav (78.6 Mb) vagy .mp4 (695.3 Mb)
Hová lettek azok a hajnalok? Ki keltett, finoman rázogatva minket az ágyból? Hogyan hagytuk oda a meleg dunyhát a vaksötét szobában? Mosdottunk a jeges lavórban, kapkodva szedtük hideg göncünket, nem adott még meleget a sparhelt. De valaki nálunk is korábban kelt. Pattogva égett a gyújtós a kihűlt platni alatt, s ebben a pattogásban benne volt a forró reggeli tej ígérete, az olajban sült pirítósé… Ha majd hazaérünk… Hogyhogy nem bántuk akkoriban, hogy a pirítós nehéz szaga betölti a konyhát…
Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát…
Hármat fordult a nagy kulcs visszafelé s a fakófájú vasas kapu a kőapostolok alatt meg se rengett; s a kecskearcú sekrestyés elbicegett a téren. Gyönyörű éjszaka volt; a csillagok azzal a hideg tisztasággal lobogtak, mellyel csak télen tudnak. A nagy gót torony kíváncsian nyújtotta nyakát, mintha tekintetével követné a belőle távozó kucsmás alakokat a szűk mellékutcákba. A levegő üvegből volt és minden átlátszó s az óraütés hangja mint a kristály csengett. Karácsony éjjele volt…
Karácsony! Az ember gyermekké lesz újra. Gyermek lenni… boldog lenni. Megelégedett, mert nincs több vágya, csak elérhető. Vannak boldogtalan gyermekek, de azok betegek. Az egészséges gyermek élethullámának csúcsa a Karácsony…
A mennyek országának vannak olyan titkai, amiket csak a kisgyerekek ismernek, akik még közel vannak az éghez és a költők, akik közel vannak a kisgyerekekhez. Például tudják-e azt a felnőtt, okos emberek, hogy a mennyországban minden karácsonykor csinálnak a kis Jézusnak egy betlehemet? Egészen olyant, amilyennel régebben a betlehemesek jártak itt lent a földön, míg a világ hatalmasai be nem tiltották a karácsonyi kántálást, de sokkal nagyobbat.
Jézus tanít, csodákat művel, tapasztalati utakat tesz Péter apostollal s néha meg is tréfálja Péter urat. Menyi legenda és parabola! De ezek mind elhalványodhatnak idővel, míg a karácsonyest poézise soha meg nem szűnhet, meg nem fakulhat, mert a világ legerősebb sziklájára, a gyermekek iránti szeretetre van fölépítve…
Mindenkinek van hangja! Olvass fel Te is! 