Mindenkinek van hangja! Olvass fel Te is!

Önkéntes felolvasások weblapja. Csatlakozz!

Archive for 2012. november

Földes Anita: Leltár Örkényes csoportosításban

Posted by ambrusa - 2012. november 13.

Szerző: Földes Anita | Előadja: Gabapa
A felvétel készült: 2012 | Játékidő: 00:04:52 | Bitráta: 128 kbps / 44 kHz / stereo

Istenem, de jó volt ez a porűző kis zivatar. Már lehúzhattam a kocsi ablakát is, a levegő ugyan párás, de jó hűvös és kellemes esőszaga van, nemolyan, mint annak a szemét, bagófüstös nyomozói szobának. Sima az út, dimbes, dombos, rohadt élet, ringyes, rongyos, itt még a nóta is másképpen szól az autóban…

Posted in szépirodalom | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

Rákos Sándor: Mese a hőscincérről, aki le akarta győzni a hegyet

Posted by ambrusa - 2012. november 12.

Szerző: Rákos Sándor (1921-1999) | Előadja: TeddyTed [Engler József]
Megjelent: T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve. Móra, Budapest, 1968
A szöveg elérhető a WEB-ben: www.szepi.hu
A felvétel készült: 2012 | Játékidő: 00:12:42 | Bitráta: 128 kbps / 44 kHz / stereo

Nagy hegy oldalában, reves fa odvában, élt egy fiatal és nagyravágyó hőscincér. Ez a hőscincér negyed bakarasznyi sem volt még, s máris elhatározta, méltóvá válik nevéhez, melyet őse az erdő bozontos királyától kapott, s valamilyen példátlan hőstettet visz végbe. Elősorolta magában az összes számba vehető hőstetteket, s ugyancsak beleizzadt, mire kiválasztotta közülük a legméltóbbat.

Rákos Sándor: Mese a hőscincérről aki le akarta győzni a hegyet — Előadja: TeddyTed

Posted in mese | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Arany János: A rab gólya (1847)

Posted by ambrusa - 2012. november 05.

Szerző: Arany János (1817-1882) | Előadja: Sztakó Krisztina
A szöveg elérhető a WEB-en: Magyar-irodalom.elte.hu
A felvétel készült: 2012 | Játékidő: 00:02:41 | Bitráta: 128 kbps / 44 kHz / stereo

Árva gólya áll magában / Egy teleknek a lábjában, / Felrepülne, messze szállna, / Messze messze, / Tengerekre, / Csakhogy el van metszve szárnya. // Tűnődik, féllábon állván, / El-elúnja egyik lábán, / Váltogatja, cserélgeti, / Abban áll a / Múlatsága, / Ha beléun, újrakezdi. // Szárnya mellé dugta orrát, / Messze nézne, de ha nem lát! / Négy kerités, négy magas fal: / Jaj, mi haszna! / Bár akarna, / Kőfalon nem látni átal. // Még az égre fölnézhetne, / Arra sincsen semmi kedve: / Szabad gólyák szállnak ottan / Jobb hazába; / De hiába! / Ott maradt ő, elhagyottan. // Várja, várja, mindig várja, / Hogy kinő majd csonka szárnya / S felrepül a magas égig, / Hol a pálya / Nincs elzárva / S a szabadság honja kéklik. // Őszi képet ölt a határ, / Nincsen rajta gólyamadár, / Egy van már csak: ő, az árva, / Mint az a rab, / Ki nem szabad, / Keskeny ketrecébe zárva. // Még a darvak hátra vannak, / Mennek ők is, most akarnak: / Nem nézi, csak hallja őket, / Mert tudja jól, / Ott fenn mi szól, / Ismeri a költözőket. // Megkisérté egyszer-kétszer: / Nem bírná-e szárnya még fel; / Hej, dehogynem bírná szárnya, / Csak ne volna / Hosszu tolla / Oly kegyetlen megkuszálva! // Árva madár, gólya madár, / Sohse nő ki tollad, ne várd, / Soha többé, fagyos télig; / Mert, ha épen / Nő is szépen: / Rossz emberek elmetélik!

Arany János: A rab gólya — Előadja: Sztakó Krisztina

Posted in klasszikus, szépirodalom | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Sztakó Krisztina: Kicsi falum

Posted by ambrusa - 2012. november 05.

Szerző: Sztakó Krisztina | Előadja: Sztakó Krisztina
A felvétel készült: 2012 | Játékidő: 00:05:40 | Bitráta: 128 kbps / 44 kHz / stereo

Nékem itt a világ közepe! / Ez gyermekéveim boldog helyszíne, / Itt tanítottak járásra, beszédre, / Innen van értelmem első pár emléke. // Apró gyermek voltam, mikor kézen fogtak, / A nagyvárosba vittek, hogy tanuljak. / Ha felnövök, majd ott boldoguljak, / Visszajönni talán ne is gondoljak. // Magával ragadott a nyüzsgés ifjabb koromban, / Sok helyen megfordultam a kerek világban. / Sok szépet, jót, kedveset láttam, / De a helyem valahogy sehol meg nem találtam. // Láttam pezsgést, nagyvárosi életet, / Nagy, magas házakat, apró, szűkös tereket, / Láttam metrót, villamost, trolit és hévet, / Láttam hipermarketet, vidámparkot és állatkertet. // Bejártam messzi tájat: hegyeket, völgyeket, / Tarajos hullámaival integettek a tengerek. / De csak mégis azok a legkedvesebb képek, / Melyek felidézik a boldog gyermek éveket! // Hogy bámultam anno hosszú órákon át / Az iskola egy-egy rácsos ablakát, / Melyen keresztül láttam az ég darabkáját, / Ami felidézte az otthon édes szabadságát! // Hogy vártam mindig azt a csodás pénteket, / Hogy édesanyám megfogja megint a kezemet, / Néztem hazafelé a friss vetéseket, / Petőfi világát, a nagyszerű alföldet. // Szép a tenger tarajos, kék hulláma, / De szebb a búzatábla aranyló kalásza! / Szép az erdő regényes, zöld tája, / De szebb az alföld délibábos pusztasága! // Hogy sorakoznak: repce, búza, kukorica, / Imitt-amott tarkállik benne a mák, a paprika. / Hogy zöldell a legelő, maga a puszta, / S átjárja a határt a lekaszált széna illata. // Messziről hirdeti a falut a templom tornya, / Takaros kis házak tűnnek fel sorba. / Kígyózva kanyarog a falun a sok kis utca, / A telihold mindet ezüstös fénybe vonja. // A hajnalt a nyitnikék köszönti, / Eresz alatt a fecske fiókáit eteti, / Rigó a cseresznyefán párját füttyögeti, / Fészkén a gólya szárnyát meglebbenti. // Egy-egy nyári zápor után az árkok megtelnek, / A pocsolyákban ebihalak, békaporontyok lebzselnek. / A nedves réteken gulyák, nyájak legelnek, / S a házak felett szivárványok ívelnek. // Az utcákat járom csendesen, / Itt-ott kuvasz vakkant rám mérgesen, / Máshol egy macska mosakszik álmosan, szelíden, / Azután egy porta ásít rám elhagyottan, üresen. // Egy asszony az udvaron tojást festeget, / Egy másikon valaki terítőt varr, hímezget, / Egy férfi a kertben szőlőt metszeget, / S egy öreg néni a kapuban sepreget. // A sarkon a posta épülete áll, / Táncos asszonyok csoportja buszra vár, / A bolt, a kocsma… csupa zsibongó tanyák, / Odébb a művelődési ház, könyvtár vár. // Kanyarodva ránk köszön az iskola, / Mellette nevetve integet az óvoda, / Mögöttük a templom magas tornya, / Híveket misére szólít a harang szava. // A templom mögött a temető húzódik, / Benne a sok ős nemzet némán álmodik, / A síroknak feledés lepte be hantjait, / Keresztet vessen, ki arra vetődik! // A falu végén a benzinkút áll bámulva, / Alig tőle horgászok ülnek a csatornapartra, / Másik végen halastó, rajt’ a halász csónakja, / Egy jó délelőtt az ember az egészet bejárja. // Nincsen ennek a falunak semmi nevezetessége, / Nincs híres írója vagy nagy zenésze, / Hős tett nevét a történelembe be nem véste, / Unalmas porfészek ez az idegen szemébe. // Hanem annak, aki itt lakik, porfészek nem lehet! / Tegye meg mindazt érte, amit megtehet! / Vessen, arasson, művelje a földeket, / Ásson, kapáljon, maggal hintse be a kerteket! // Mert sziget ez a falu a nagyvilágban, / Kis haza a nagy magyar hazában! / Oázis a széles alföldi pusztaságban, / Békés otthon a rohanó világban. // Kicsi falum, mindig haza vágytam, / Gyermekként mindig arról álmodtam, / Hogy lesz majd itt otthonom, saját házam, / Hosszú utat tettem meg, de rád találtam! // Itt a boldogságom, mit évekig kerestem, / Itt a csend, a nyugalom, nem adnám semmiért sem, / Mert ha átlépem a küszöböm, haza érkezem / És mert tudom, itt akarom leélni az életem!

Sztakó Krisztina: Kicsi falum — Előadja: a szerző

Posted in szépirodalom | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Sztakó Krisztina: Más lettem

Posted by ambrusa - 2012. november 05.

Szerző: Sztakó Krisztina | Előadja: Sztakó Krisztina
A felvétel készült: 2012 | Játékidő: 00:05:00 | Bitráta: 128 kbps / 44 kHz / stereo

Másnak születtem, más vagyok, / Más lettem és más is maradok. / Háborút vívtam a világgal, / Kegyetlen harcot önmagammal! / Bujkáltam, mert üldözött a lelkem, / Fogoly voltam, bezárt a testem. // Egy napon megálltam a semmi közepén. / Megfordultam, de nem volt ott más, csak én. / Bujdosó, üldöző? Mind én voltam… / Menekültem és üldöztem önmagam! / Végül fáradtan a földre rogytam. / Vége! – A harcomat megvívtam! // Ma már otthonom börtönöm, a testem, / Békésen, szelíden mosolyog a lelkem. / Próbálom érteni a bonyolult világot, / Próbálom felfogni, hogy ki is vagyok. / Már tudom: élnem kell és élni akarok! / Már tudom, hol a helyem és merre tartok. // Tudom, hogy ez a világ túl nagy nekem, / Tudom, hogy bár felnőtt lettem, / Lelkem gyermek marad örökre. / Tudom, hogy mindig szükségem van a segítségedre, / Tudom, egyedül nem állhatom meg a helyem, / Félek nélküled: elnyel a végtelen. // Légy családtag, ismerős vagy idegen / Ne bámulj meg, ha találkozol velem! / Nem az a fontos, amit látsz belőlem, / Hanem az, ami láthatatlan rejlik bennem. / Ne tévesszen meg a külsőm, az arcom, / A lelkemet belül, önmagamban hordom. // Ne térj ki előlem, ha szembe jössz az utcán! / Üdvözölj, mosolyogj, nézz rám! / Amikor teheted, fogd meg a kezem, / Segíts, vezess át az életen! / Ne engedj egyedül kószálni a világban! / Eltévednék. Nem értem, ami körülöttem van. // Segíts! Mond el egyszerű szavakkal, / Mint gyermeknek: képekkel, rajzokkal! / Magyarázd el, hogy mi mit jelent, / Mi a jó, a rossz, hol a lent és a fent. / Játszuk el, hogyan szeretnéd, hogy éljek, / Hogy a társadalmi elvárásnak megfeleljek. // Nyújtsd te először felém a kezed, / Mert te vagy, aki tudod, aki érted! / Bennem nincs tudás, csak sejtelem, / Mint gyermekben, csíra még az értelem. / Ami veszélyt rejt a világ, fel sem fogom, / De hozzád őszinte, gyermeki hittel ragaszkodom. // Amit kérsz, mindig azt teszem, / Mert ha te mondod az jó, úgy hiszem. / Boldog vagyok, ha kezed foghatom, / Köszönöm, hogy segítesz a nehéz úton. / Nekem nincs házam, nincs vagyonom, / Segítségedet pénzzel megfizetni nem tudom… // Nem tudom, hogyan kell álnoknak lenni, / Nem értem, hogyan kell hazudni, / Nem tudok érdekből szeretni, / Nem tudom, hogyan kell másokat kigúnyolni! / Lehet, hogy ezért buta, tudatlan vagyok… / Lehet, hogy semmim nincs és szegény vagyok… // Kérlek, ne hagyj egyedül! Ezért ne vess meg! / Ne fordulj el tőlem, ne vond meg segítő kezed! / Maradj! Fogadj el olyannak, amilyen vagyok, / Maradj akkor is, ha cserébe semmit nem adhatok! / Maradj, mert ha elmész, elbukom, / Maradj, mert nélküled eltévedek az úton! // Köszönöm, hogy fogtad kezem, velem voltál, / Köszönöm, hogy bármi történt is, végig maradtál. / Köszönöm, hogy segítettél, támogattál, / Köszönöm, hogy biztos támaszom voltál. / Köszönöm, hogy értem mindent megtettél, / Hogy mindezért cserébe semmit nem kértél. // Amid volt, önzetlenül adtad, / Amit cserébe kaptál, mindig elfogadtad. / Tudtad jól, a kezdetektől fogva, / Gyermek maradok, nem tudok felnőni soha. / Egyszerű, őszinte, naiv lélek… / És ez így lesz, amíg csak élek. // Ki nem tud hamisan, csak őszintén mosolyogni, / Ki nem tud hazudni, csak igazat szólni, / Kiben nincs irigység, örül más örömének, / Ki nem tud gyűlölni, csak szeretni téged! / Mert egykoron másnak született, / Más lett és csak így élhet!

Sztakó Krisztina: Más lettem — Előadja: a szerző

Posted in szépirodalom | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Mikszáth Kálmán: Gazsi kalandja

Posted by ambrusa - 2012. november 04.

Szerző: Mikszáth Kálmán (1847-1910) | Előadja: TeddyTed [Engler József]
Megjelent: T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve. Móra, Budapest, 1968
A szöveg elérhető a WEB-ben: Mese.co/mese/gazsi-kalandja/217
A felvétel készült: 2012 | Játékidő: 00:08:55 | Bitráta: 112 kbps / 44 kHz / stereo

Hihetetlen történetet mondok, de annyira állítják, bizonyítják az összes medvék (mert szeretnek ám a medvék dicsekedni), hogy lovagiatlanság benne kételkedni. Gazsi körül forog a kaland. Gazsi, ez a vásott kisfiú, elszökött otthon­ról (bizonyosan rossz fát tett a tűzre, eltört talán egy bögrét), s addig ment, mendegélt, míg egyszer az erdőben találta magát, annak is a kellős köze­pén. Megéhezvén, korgott a hasa, szeretett volna már visszamenni, de nem tudta az utat.

Mikszáth Kálmán: Gazsi kalandja — Előadja: TeddyTed

Posted in mese | Címkézve: , , | Leave a Comment »